Az, hogy a nem hagyományos gáz és olaj kitermelése gyökeresen átalakította a USA energiahordozó-mérlegét, aligha újdonság bárkinek is. Mellékesen megjegyzem, hogy a munkaerőpiacra és jótékony hatást gyakorolt, mert még a legszerényebb becslések szerint is több százezer, az IHS szerint pedig (http://press.ihs.com/press-release/commodities-pricing-cost/unconventional-oil-and-gas-production-supports-more-17-millio) 1.7 millió ember megélhetését támogatja ez a technológiai forradalom.
Az azonban, hogy milyen sebességgel terjed a nem hagyományos tárolók kutatása a világban, még a szakembereket is meglepte. Ezt a bejegyzést a Shell ukrán projectje kapcsán írom (2013 január 25-én került aláírásra a megállapodás, ami sikeres kutatások esetén 10 mrd dolláros beruházást jelent), de tulajdonképpen szinte minden nap történik valami kisebb, de leginkább nagyobb horderejű bejelentés.
Ukrajna csak a kisebbek közé tartozik a sorban. Hatalmas gázkészleteket sejtenek Argentínában, Oroszországban, Ausztráliában, Kínában, és még sorolhatnám. Még a Közel-Kelet is kezd felzárkózni, mert bármilyen furcsán hangzik, az Emirátusok, Szaud-Arábia, Omán, Kuwait egyáltalán nem bővelkednek a gázban, a fogyasztásuk pedig rohamosan emelkedik a népesség szaporodásával. Ez alól Katar az egyetlen kivétel, illetve Irán, de az embargó miatt ez a térségnek nem sokat segít.
És ezek nem azok a Falcon-féle, a befektetők kegyeit elnyerni szándékozó, hangzatos bejelentések, amik a Makói-árok kapcsán megjelentek a magyar sajtóban, hanem valóságalappal bíró hírek.
Nem kétséges, hogy a világ energiahordozó-mérlege, a hagyományos termelő-felhasználó szétválasztódás, hosszú távon a múlté lesz. Már nem az a kérdés, hogy van-e jövője a nem hagyományos tárolók kutatásának az USA-n kívül. hanem hogy mikor éri el a szolgáltató szektor fejlettsége az észak-amerikait. Mert a nem hagyományos gáz nem olcsó gáz, bármennyire is szeretnék sokan ezt a látszatot kelteni. Észak Amerikán kívül jelenleg még alig van olyan előfordulás, amit gazdaságosan lehet művelni. Nyilván ez a helyzet változni fog, ahogy a szolgáltatók kiépítik a kapacitásaikat, de a történet némileg róka-fogta-csuka jellege van, mert a szolgáltató szektor akkor fog nagyobb kapacitásokat telepíteni egy régióba, ha a piac azt megrendelések formájában alátámasztja.
Addig a repesztés marad drága mulatság, és a vállalatoknak nem fogja megérni a nagyobb mezőfejlesztési projecteket elindítani. Óriási szerep hárul ilyen helyzetben a szabályozó államnak: egy megfelelő fiskális politika robbanásszerű növekedést eredményezhet, és még ha első ránézésre úgy tűnhet, hogy az állam nem köt jó üzletet, hosszú távon a mérleg egyértelműen pozitív lesz.
Ilyen szemléletváltás értelemszerűen csak azokban az országokban szükséges, ahol a hagyományos gáztermelésnek már kialakult keretei vannak: az importáló országok esetén a fiskális feltételek rendszerint már eleve kedvezőek, és arra lehet számítani, hogy elsősorban ezekben a régiókban fog a terjeszkedés üteme felgyorsulni.
A nemzetközi olajvállalatoknak ez a technikai forradalom volt nagyjából az utolsó szalmaszál: jelentős hagyományos előfordulások ugyan akadtak, de azért egyre kevésbé, és a cégeknek nem kis nehézséget okozott a készletpótlás. Az NOC-k egyre kevésbé engedték az IOC-ket a saját területükön kutatni, és az IOC-k legnagyobb kockázata az elmúlt 15 évben a acreage (azaz kutatható terület) hiánya volt.
Ez változott meg gyökeresen a világban az elmúlt 2-3 évben, új lendületet adva ezzel az IOC-knek, és az egész iparágnak.
Mindezek tudatában megdöbbentő, hogy Európában egyedül a lengyelek próbálják meglovagolni az új irányt. Csupán az a sajnálatos, hogy az egyetlen ország, ahol a racionalitást nem győzte le a politika, nem nagyon tud látványos sikereket felmutatni. Én mindenesetre drukkolok nekik, és remélem, hogy csak vészmadárkodom. Ha a lengyel modell sikeres lesz, akkor más európai országok sem térhetnek ki sokáig. Sajnos azonban a geológia makacs dolog, és ha a kőzetek nem alkalmasak gáztermelésre, akkor ezen még kormányrendeletek sem fognak változtatni. Se a lengyeleknél, se nálunk, bár nincs kétségem, hogy nálunk azért megpróbálják.